Sokan már egészen gyermekkoruktól kezdve biztosak abban, hogy ügyvédek, orvosok vagy épp tanárok lesznek, míg mások a szülők példáját követve, az általuk kitaposott ösvényen viszik tovább az évtizedek alatt összegyűlt szaktudást – na, az én esetemre ezek közül egyik sem igaz, sőt, még az egyetemi HR tanulmányaim során is csak nagyon távoli elképzeléseim voltak a belső kommunikáció szakterületéről. Aztán megcsípett egy radioaktív pók megkaptam az első ilyen állásomat gyakornokként, és bumm, abban a pillanatban eldőlt, hogy én bizony ezen a területen szeretném tölteni a következő éveimet – vagy akár évtizedeket, a mostani állapotot elnézve.

De mi az, ami miatt ennyire meg tudott fogni egy viszonylag rétegszakmának mondható ágazat? A válasz egyszerű: gyakorlatilag minden megvan benne, amit élvezettel csinálok, az írástól kezdve a grafikai munkákon át egészen a pörgős, kreatív projektek lebonyolításáig vagy akár az elmélyültebb, komolyabb kutatást igénylő feladatokig. Már kisgyermekként is képes voltam órákat elszórakozni azzal, hogy a nagymamámnál töltött nyári szünetek során saját kis könyveket (oké, igazából pár oldalas füzetkéket) írtam a kertben, illusztráltam őket, aztán büszkén mutogattam a kész remekműveket a rokonságnak – most pedig itt állok tizenöt évvel később, és vállalati történeteket, üzeneteket öntök izgalmas formába töretlen lelkesedéssel, igaz, némileg keményebb hallgatóságnak.

Korábban évekig dolgoztam újságíróként a legnagyobb hazai gaming magazinnál és annak elődjénél; HR-esként a Vodafone SSC-jének leendő kollégáinak kiválasztásában vettem részt, a GE-nél pedig egész régióra kiterjedő PR-tevékenységeket segítettem gyakornokként – de egyik helyen se éreztem azt, mint amit az első, kifejezetten belső kommunikációs munkámban, hogy ezt akár 5-10-15 év múlva is szívesen csinálnám. Ez részben persze függ magától a munkahelytől és az ottani hangulattól is (ezekkel egyik korábbi munkám során sem volt gond), de nagyobbrészt inkább maga a pozíció és feladatkör határozza meg. 

Sokan sokféle szakma kapcsán mondják, hogy “nincs két egyforma munkanap“, és ezt az örökérvényű igazságot most én is ellőném a belső kommunikáció kapcsán – simán lehet, hogy ami reggel egy könnyed napnak tűnik pár hírlevél-kiküldéssel és Intranetes cikk megszerkesztésével, az délutánra már egy videóinterjúval, egy új projekt kick-offjával és egy kreatív koncepció összeállításával megbolondított káosszá válik. És ez szuper. Az, hogy minden nap más emberekkel, más feladatokkal és fókuszokkal kell dolgozni, folyamatosan arra kényszerít, hogy kimozdulj a komfortzónádból, új nézőpontokból tekints már megoldottnak tűnő problémákra és egyfajta kreatív tanácsadóként tedd színesebbé a legegyszerűbbnek tűnő feladatot is.

Sosem készültem tudatosan erre a pályára, mióta viszont elkezdtem belső kommunikációval foglalkozni, túlzás nélkül több tucatnyi könyvet, publikációt, esettanulmányt olvastam a témában – és valószínűleg még így is csak a jéghegy csúcsát kezdtem el kapargatni. Belső kommunikáción belül beszélhetünk vezetői kommunikációról, változáskezelésről, szervezeti kultúráról, gamificationről, employer brandingről, belső rendezvényekről és még millió további témáról, melyek mindegyike saját szakirodalommal, saját megoldandó problémákkal és kérdésekkel rendelkezik. Belső kommunikációs specialistaként komoly felelősség, hogy ezek mindegyikét ismerni kell valamilyen szinten – ugyanakkor óriási sikerélmény is, amikor a különböző szálak összeérnek, és ezek hatására elkezdesz valamiféle változást tapasztalni a vállalati kultúrában, amihez neked is közöd volt.

Számomra az is csak érdekesebbé teszi a szakmát, hogy Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár: kevés olyan szakember van, aki kifejezetten belső kommunikációra specializálódott, sok vállalatnál pedig egyáltalán nincs is külön ágazatként kezelve a szervezeti kommunikáció, így még rengeteg mozgástér és kiaknázatlan terület rejlik az ágazat jövőjében. Elnézve például, hogy Angliában a legkisebb munkahelyen is kulcsfontosságú kérdés a belső kommunikáció, és több tucatnyi tanácsadócég, illetve szakmai testület foglalkozik kiemelten a témával, bőven van még hova fejlődnünk – ugyanakkor örülök annak, hogy munkámmal én is részese lehetek ennek az útnak és a belső kommunikációs kultúra terjesztésének.

Ez lenne hát dióhéjban a történetem a belső kommunikációval, legalábbis a történet kezdete; biztos vagyok benne, hogy még sok-sok érdekes fejezet vár rám a jövőben is, legalább ugyanilyen izgalmas kihívásokkal, mint amikkel most szembesülök mindennapjaim során. Kíváncsi lennék, mi a Te történeted: Te hogyan jutottál el abba a szakmába / üzleti területre, melyben jelenleg dolgozol?