Az egyik kolléga épp most veszítette el régóta betegeskedő apukáját, egy másik épp most esett át a sokadik sikertelen lombik kezelésen, a harmadik pedig csak erős gyógyszerekkel tudja kordában tartani figyelemhiányát; az íróasztaltól felállva sokan óriási mentális terheket cipelünk magukkal, amiről a munkahelyi környezetben nem merünk – vagy csak egyszerűen nincs kivel – beszélni. Még akkor sem, ha pont ez a támogató környezet vagy akár csak egy bátorító szó kellene ahhoz, hogy egy kicsit könnyebbé váljon a teher…

A kérdés tehát adott: hogyan beszéljünk főnökként, kollégaként, barátként nehéz témákról?

Merd elmondani, mi bánt

Ne legyen rá példa, de a cikk kedvéért tegyük fel, hogy beáll az életedben valami nagy (és nem jó) változás, ami bizony érinteni fogja a munkahelyi teljesítményedet is – hogyan beszélhetsz erről a munkahelyen? Első és legfontosabb, hogy bárhogy is, de beszélj róla: a legrosszabb, amit tehetsz, az a teljes hallgatásba burkolózás és bezárkózás.

A munkahelyi környezeted nem fogja tudni, mi a hirtelen teljesítményromlás oka, emiatt az irodában több stressz és negatív megjegyzés fog érni, ami a magánéleti helyzetedet is egyre lejjebb húzza, kialakítva egy – könnyen végtelenné váló -, lefelé húzó spirált. Az emberek nem gondolatolvasók és sajnos könnyen félreértelmeznek bizonyos jeleket, ami könnyen megelőzhető azzal, ha nyíltan, transzparensen elmondod, mi a helyzet.

Ez így leírva nagyon egyszerűnek tűnik, de élőben ezek sokszor annyira személyes, intim témák, amikről barátoknak vagy családtagoknak sem szívesen beszélsz, nemhogy munkatársaknak. Ilyenkor két dolgot tehetsz: egyrészt veszel egy nagy levegőt, és a komfortzónádból kimozdulva igenis bevállalod, hogy betegségről, nehézségekről, veszteségekről beszélsz, őszintén és a tényekre alapozva; másrészt pedig megválogatod azt, hogy milyen szinten avatod be a munkahelyi környezetedet. Attól még, hogy felhozol egy témát, nem muszáj annak a legapróbb részleteit is nyilvánosság elé tárni!

Az empatikus figyelem művészete

Nézzük egy picit a másik oldalt – mi történik, ha valaki más lép oda hozzád azzal, hogy baj van. Több cikkemben kitértem már arra, milyen fontos a hitelesség a kommunikációban, de talán most értünk el ahhoz a témához, ahol ezt háromszor aláhúznám: ha nem tudsz hitelesen hozzászólni egy témához, akkor lehet, hogy jobb, ha csak a figyelmeddel támogatod azt. Ha sírva odalép hozzád egy kolléganő, aki valamilyen magánéleti válsággal küzd, vagy mondjuk egy beosztottad épp most jelentette be, hogy egy mentális betegség miatt a következő pár hétre teljesen el kell vonulnia, ne azzal kezdd, hogy elkezdesz tanácsokat osztogatni és az interneten olvasott félinformációkból idézgetni. Egyszerűen csak biztosítsd őket a megértésedről, hallgasd meg őket, adj nekik időt és teret – és ezzel valószínűleg máris ezerszer többet segítettél, mintha támogató szándékkal ugyan, de teljesen felesleges tanácsokkal bombáztad volna őt.

Más a helyzet akkor, ha van személyes érintettséged a témában, mert mondjuk egy családtagod hasonló mentális betegséggel küzd; ilyenkor a hitelesség nem az aktív figyelemben, hanem a nyitottságban rejlik. Ha megosztod saját történeted az érintett féllel, biztos, hogy rögtön kevésbé fogja egyedül érezni magát és kevésbé azt hinni, csak neki lehet része ilyen nehézségekben; ilyenkor merni kell egy kicsit levenni a vezetői / munkatársi kalapot és egyszerű emberként elmesélni, Te mit éltél át, benned milyen gondolatok voltak vagy vannak a téma kapcsán.

Kulcsfontosságú mindkét esetben az empátia. Mielőtt bármit mondanál vagy reagálnál a másik félnek, legalább egy pillanat erejéig helyezd magad az ő helyzetébe: gondolj bele, milyen érzések kavaroghatnak most a fejében, milyen nehéz neki erről beszélnie, milyen támogatás segítene neki a legjobban (ha egyáltalán kell neki bármilyen támogatás azon kívül, hogy meghallgatod).

Ha képes vagy tudatosan perspektívát váltani és belehelyezni magad a másik bőrébe, rögtön nem külső “tanácsadóként” fogsz reflektálni az adott nehézségre, hanem – ha csak egy kicsit is, de – magadénak érzed azt.

Tabudöntögetés a belső kommunikációban

Az általános nagyvállalati kultúra az elmúlt években, de főleg a COVID óta hatalmas fejlődésen ment át a már említett “tabutémák” ledöntése terén. Míg a szellemi jóllét (mental wellbeing) korábban szinte teljesen ismeretlen fogalom volt, mostanra már egyre inkább a belső kommunikáció rendszeres témájává válik, hogy kiégésről, szorongásról, láthatatlan betegségekről, magánéleti krízisekről beszéljünk, ami alapvetően egy nagyon pozitív trend. Kommunikációs szakemberként (pl. egy ilyen témájú belső kampány megszervezésekor) is fontos azonban a már említett pontok betartása, vagyis:

• Kerüld a félinformációkat és bizonytalan forrásból származó “jótanácsokat” – alapozz a tényekre, és ha egy téma kapcsán nem vagy biztos valamiben, inkább kérd ki egy szakértő (vagy egy érintett) véleményét.
• Ha egy kolléga vagy egy vezető arccal és névvel felvállalja a saját élethelyzetét, ezzel is támogatva a többi hasonló cipőben lévő munkatársat, akkor empatikus, aktív figyelemmel hallgasd meg a történetét és együtt dolgozzátok ki, hogyan lehetne a legjobb formában átültetni azt valamelyik kommunikációs csatornára. Nincs annál hitelesebb és erősebb üzenet, mint egy személyes történet egy valódi, emberi feladótól (egy corporate mailbox helyett).
• Ha úgy érzed, hogy egy témát nem tudsz megtölteni tartalommal, akkor valószínűleg még nem jött el az ideje, hogy kommunikációs kampányt építs köré – a mentális egészség vagy a magánéleti változások nagyon nem olyan témák, ahol helye van a felesleges sallangnak.

Nem könnyű általános jótanácsokat megfogalmazni, hiszen rengeteg minden függ a téma jellegétől, a kollégák / főnök-beosztott közti viszony természetétől, a munkahelyi kultúra általános stílusától – abban viszont biztos vagyok, hogy a fenti pár “aranyszabály” tudatos betartásával egy nagy lépéssel közelebb kerülhetsz bármilyen nehéz téma feldolgozásához akár magánszemélyként, akár pedig kommunikációs szakemberként. Egy csipetnyi bátorság, egy nagy adag empátia, és meglátod, még a legnehezebb témák körül is lebonthatóvá válik minden addig áthatolhatatlannak hitt fal. ?