Három hete dolgozom itthonról, és még legalább ugyanennyi ideig – de a helyzetet elnézve tovább is – így fog maradni a helyzet, akár tetszik, akár nem, ez lett az új “átlagos” hétköznap. Noha a munkahelyem eddig is nagyon támogatta a rugalmas munkavégzést és a heti akár több nap HO-t, mégis csak egy teljesen újfajta szituáció az, amikor mindig, mindenki otthonról dolgozik. Mint minden hirtelen változás, ez is rengeteg kérdést, bizonytalanságot és heves érzelmeket vált ki az emberekből. Az alábbiakban a koronavírus árnyékában töltött első hetek tapasztalatairól és saját gondolataimról olvashattok a témában. 

Agilis mindennapok, változó prioritások ⛵

Az év eleje mindenhol a célok és a stratégiai prioritások lefektetéséről szólt, aztán jött egy világjárvány, és szó szerint minden addigi terv a feje tetejére állt. Projektek álltak le vagy kerültek parkolópályára, új prioritások léptek a helyükbe, és úgy összességében is elmondható, hogy a hosszútávú célok helyét rövidebb távú, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb elképzelések vették át. Az ok teljesen érthető: jelenleg senki nem tudja 100% pontossággal megjósolni azt, mi lesz pár hónap vagy akár fél év múlva, és milyen állapotban lesz a világgazdaság a koronavírus után.

Ez a fajta mindset-változás nagyon hamar megjelent az egyéni munkavállalók szintjén is: a kollégák tapasztalatom szerint sokkal rugalmasabban állnak a munkavégzéshez, nem blokkolnak le, ha egyik napról a másikra teljesen átrendeződik a to-do listájuk, hanem agilisen és a helyzethez képest higgadtan reagálnak a változásokra. Külön jó azt látni, hogy mindenki tiszteletben tartja a másik magánéletét is, és nincs abból probléma, ha valaki például nem tud részt venni egy délutáni callon, mert épp a gyerkőccel foglalkozik vagy ki kell szaladnia a boltba – de erről még később írok bővebben. Legegyszerűbben talán úgy tudnám összefoglalni ezt a változást, hogy az emberek elkezdtek figyelni egymásra. 

A digitális forradalom már nem csak üres kifejezés ?

Eddig is sokszor beszéltem már a digitális platformok folyamatos térnyeréséről, de most mintha hirtelen három sebességgel feljebb kapcsoltunk volna a távoli munkavállalókat összekötő digitális autópályán. Olyan eszközök és megoldások váltak elérhető közelségbe, amik ha nincs a jelenlegi helyzet, talán csak évek múltán, sok-sok jóváhagyási kör és végtelen levelezés után gyűrűznek be az irodákba – de lássunk pár példát, mire is gondolok pontosan!

Az már teljesen alap, hogy a napi megbeszélések a virtuális térben, videóhívások keretében történnek (éljen a Teams, Zoom, Skype triumvirátus), de már egy több ezer fős, interaktív town hall meeting, egy kiscsoportos, gyakorlatorientált tréning vagy akár egy csapatépítő esemény is különösebb gond nélkül megvalósítható digitális formában. Utóbbihoz egy gyors személyes élmény: mi is múlt héten bonyolítottuk le az első virtuális team vacsinkat online társasjátékokkal, képernyő előtti koccintással, sztorizgatással – egyszóval minden olyan dologgal, amikről normál esetben is szólna egy hasonló esemény. És máris várjuk a következőt! 

Vissza a digitális forradalomhoz: egyik napról a másikra realitássá vált az, hogy nem e-mailekkel bombázzuk egymást, hanem nagyrészt Teams-en megy a fájlok és az ötletek megosztása, chaten beszéljük meg a könnyen megoldható kérdéseket, és csak akkor küldünk e-mailt, ha tényleg nincs más megoldás az együttműködésre. Sok munkahely még ennél is tovább ment, és a krízis hatására chatbotokat, teljesen új belső kommunikációs platformokat vezettek be: a témában tudom ajánlani Barathi Tamás (Blue Colibri) cikksorozatát a Pénzcentrumon, már csak azért is, mert ő a multishoz képest kicsit más elsődleges célközönség, a non-desk munkavállalók belső kommunikációs kihívásaira nyújt válaszokat.  

Ez a fajta, teljesen technológia-alapú munkavégzés nyilván újfajta problémákat is felvet – extrém terhelés a szervereken, ingadozó internetszolgáltatás, emberenként változó digitális / tech készségek -, de én úgy látom, ezek egyelőre inkább csak kisebb kényelmetlenségeket szülnek, nem pedig ellehetetlenítik a munkavégzést, és ha fel is merül valamilyen probléma, mindenki azonnal a megoldásra és a pozitív végkifejletre törekszik. Csak ismételni tudom magam: az emberek elkezdtek figyelni egymásra, és ha már közösen vagyunk ebben a nehéz helyzetben, közösen is próbáljuk minél gördülékenyebbé és kevésbé fájdalmassá tenni azt. 

Új értelmet nyert a work-life balance ?

Azzal, hogy mindenki otthonról dolgozik, szinte teljesen elmosódott a határ a munka és a magánélet közt. Persze, ebéd közben vagy a délutáni kávézások mellett eddig is esett szó hobbikról, családról, arról, hogy ki mit főz otthon vagy épp milyen sorozatot néz, de most szó szerint ott vannak a háttérben az eddig csak sztorikból ismert családtagok, sőt, ott vagy a kollégád nappalijában vagy dolgozószobájában. Az elsőre megmosolyogtató jelenetek – a kamera elé bemászó gyerek, a háttérben hallható indokolatlan zajok, a billentyűzeten terpeszkedő kisállatok, a konferenciahívás-bingó bármelyik eleme – mára teljesen megszokottá váltak. Ez lett az új HO-valóság, hiszen be kell látnunk: az otthonról való munkavégzés a lehető legritkább esetben olyan tökéletes és idilli, mint ahogy azt az Instagram-képek lefestik.

Sok csapatnál azt látom, hogy a személyes kapcsolat megőrzése végett naponta legalább egyszer, de akár többször is videocalloznak egymással, és a hívások közt is folyamatosan chatelnek egymással. Sok esetben kicsit úgy tűnik, mintha pont ez a távolság és az otthoni munkavégzés adta volna meg a szükséges löketet ahhoz, hogy még hatékonyabbá, strukturáltabbá és jobbá válhasson a csapatokon belüli kommunikáció. A kapcsolat és a csapatszellem tehát nem szűnt meg, épp ellenkezőleg: egyre erősebbé válik!

A munka-magánélet közeledésével együtt a humor is az eddigieknél erősebben gyűrűzik be a munkahelyi kommunikációba: egyrészt mert ez segít elvonni az emberek figyelmét a stresszről és a mindennapok nehézségeiről, másrészt pedig mert remek csapatépítő- és összetartó hatása van egy-egy “mutasd a kedvenc pizsamád” versenynek vagy egy “posztold a legviccesebb photobomb képedet a családoddal / kutyáddal / lakótársaddal” fotópályázatnak. 

…és milyen ez az egész szituáció egy kommunikációs szakembernek? ??

Ha egy szóban kellene kifejezni: izgalmas. A kezdeti időszak sok túlórával, gyors, transzparens és reaktív kríziskommunikációval telt, mostanra viszont már eljutott oda a csapatunk, hogy tervezünk, előre dolgozunk, és nem a hirtelen felmerülő céges vagy kormányzati intézkedésekre nyújtunk válaszokat, hanem azon gondolkozunk, hogyan tudjuk hosszútávon is kihozni a maximumot ebből helyzetből.  

A szituáció belső kommunikációs specialistaként ugyanannyira új és kiszámíthatatlan számomra, mint bárki másnak: rengeteg tanulással, alkalmazkodással, újratervezéssel és lemondással jár, ugyanakkor elképesztően sok olyan tapasztalatot, visszajelzést és élményt is hoz, amikből építkezni tudok hétről hétre. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy szuper csapat, sőt, egy komm. szakemberekből álló globális közösség áll mellettem a munkahelyemen – közösen barátkozunk a home office szépségeivel és kihívásaival, és napról napra együtt dolgozunk azon, hogy a kollégák is minél zökkenőmentesebben vegyék a remote working akadályait.

Érdekes azt látni, hogy ezek az akadályok egyébként az idő múlásával folyamatosan változnak. Kezdetben a technológia volt a megugorhatatlannak tűnő léc, aztán jött az ergonómiai aspektus (igen, nekem is fáj már a derekam – #staystrong), majd elkezdett felerősödni a mental health, a fizikai egészség, a fejlődési lehetőségek kérdésköre is, amiket persze rengeteg egyéni kérdés (“Hogyan legyek most jó vezetőt?“) és magánéleti aggály (“Hogyan legyek most jó anya / apa és munkavállaló egyszerre?“) is tovább bonyolít. Egy dolog biztos, olyan nincs, hogy épp ne lenne miről kommunikálni!

Kitartást mindenkinek, vigyázzatok magatokra és egymásra – hamarosan újra jelentkezem innen, a kanapéról. 🙂 Addig is ha bármilyen belső kommunikációs kérdésetek, nehézségetek lenne, megosztanátok egy jó sikersztorit, vagy csak jó lenne egy külső nézőpont valamilyen ötletetekhez, keressetek bizalommal!