Hároméves a Komm365 blog!

Szerző: Nagy Ádám Közzétéve:

Szombaton felkerült a harmadik gyertya is a Komm365 blog szülinapi tortájára, ezzel együtt pedig büszkén jelenthetem ki, hogy most már hatvannál is több poszt érhető el a blogon belső kommunikációról, kreatív kampányokról, pszichológiáról, digitális eszközökről, globális trendekről és megannyi más érdekességről, melyek apró puzzle-darabkák módjára állítják össze a munkavállalói élménynek is hívott “csomagot”.

És hogy milyen volt ez az elmúlt egy év?

  • Az eddigieknél sokkal nehezebb. A COVID miatt már másfél éve dolgozom otthonról, ez pedig óhatatlanul azzal jár, hogy kevesebb impulzus, kevesebb inspiráció ér a mindennapok során – és ez nagyon sokszor sajnos a blogon csapódott le. Nem tudom, számotokra mennyire volt ez érezhető, de nekem volt egy pár hullámvölgyem az év során amikor egyszerűen nem tudtam rávenni magam a cikkírásra, nem jött az ihlet, nyűgnek éreztem az egészet; szerencsére most, hogy az élet elkezdett visszatérni a normális kerékvágásba, ezt már kevésbé érzem (sőt, gyarapodik is rendesen a cikkötletek listája!).

  • Mindezek ellenére sikerült azért 17 új írással bővíteni a repertoárt, tartva a havi 1-2 bejegyzés mennyiséget. Néhány személyes kedvencem az elmúlt tizenkét hónapból:
    • Nagyon szerettem ezt a cikket a belső kommunikációban megjelenő színek jelentőségéről – szerintem baromi érdekes téma, rengeteg kiaknázatlan lehetőség van benne, és szuper izgalmas a könyv is, ami az alapötletet adta hozzá.
    • Örömmel publikáltam Pál Zoliék vendégcikkjét arról, hogyan tud egy Viber chatbot virtuális HR asszisztens módjára az ember keze alá dolgozni. Nagyon jó anyag egy fontos és egyre inkább meghatározóvá váló kommunikációs csatornáról.
    • Nagyon pörögtek idén a digitális cikkek, amiket tényleg a napi munkámból merítettem: volt itt esettanulmány komplett intranet-költöztetésről, összefoglaló a hírlevélküldő CRM-rendszerek előnyeiről, egy rövidke kitekintés a virtuális, játékosított irodák világába, majd néhány kevésbé ismert tipp a Teams, a Yammer és a Sway használatához.
    • Jó reakciókat kapott a fake news munkahelyi megállításáról szóló cikkem is, ami különösen aktuális volt a vírus és az akörül kialakult álhírek rengetegében.
    • Végül, de nem utolsósorban a munkahelyi diverzitásról is született két cikkem: az egyikben a többnyelvűség témakörét, a másikban pedig az akadálymentes kommunikációt jártam körbe.
  • Az év egyik legnagyobb mérföldköve számomra a #kommkönyvtár elindítása volt. Elsőre lehet, hogy nem tűnik soknak az oda feltöltött három sablon, de sokat dolgoztam rajta, hogy ténylegesen jól használható, a kommunikációs tervezési folyamatokat megkönnyítő anyagokat oszthassak meg veletek. Az ide feltöltött segédanyagok természetesen a blog többi tartalmához hasonlóan ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak.

Hogyan tovább?

A nyár főként a pihenésről fog szólni (de nem kizárt, hogy 1-1 új cikk becsúszik a következő hónapokban is), ősztől azonban újult lendülettel pörögnek tovább a #belsőkomm posztok – főleg azért, mert egyre jobban érzem a saját bőrömön is a kommunikációs szakértői szerepkör fokozatos átalakulását, ami rengeteg új lehetőséget és teljesen új fókuszterületeket jelent a jövőre nézve. De erről részletesebben majd később; addig is sok pihenést, lazítást, bulizást, családozást, utazást és egy élményekben gazdag nyarat kívánok minden olvasómnak! 🙂


Nagy Ádám

Kommunikációs szakértő, kreatív geek, blogger. ?‍♂️? Közel hét éve segítek vállalatoknak abban, hogy a belső kommunikáció következő szintjére lépjenek - nem csupán tartalom, hanem a használt digitális eszközök és a színfalak mögött zajló folyamatok terén is.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .